Niall, Zayn és Liam (lesi)fotók
17.
június

A tegnapi nap folyamán ismét képeket kaptunk, érdekességként pedig egy fotósorozatot is, amin kivételesen Niall és Liam is részt vettek. Közös kép nincs róluk, azonban mindketten az Aftonbladetnek pózoltak, és mivel egyszerre jelentek meg a képek, merem egy kalap alá venni őket. Emellett Niallt kapták lencsevégre, ahogy tegnap búszúzik egy barátjától, majd elindul a kocsija felé, illetve Zaynt, ahogy megérkezik Gigi apartmanjára New Yorkban, ezeket is megnézhetitek a galériában.

Szemtanúk szerint Niall, Louis és Harry is Londonban tartózkodnak, míg Liam nemrég utazott vissza Los Angelesbe.

DCaUyf8UMAABZj1.jpg DCdmX8HWsAAvZVM.jpg DCdmzVgWAAESvt9.jpg DCb9J_PVoAE90Ni.jpg DCdy9JIXYAIvkl_.jpg
 

Galéria linkek

JÚNIUS 16 – ZAYN MEGÉRKEZIK GIGI APARTMANJÁHOZ, NEW YORK

JÚNIUS 16 – NIALL A VÁROSBAN, LONDON

NIALL, LIAM – AFTONBLADET FOTÓSOROZAT

Liam visszatért Los Angelesbe
15.
június

Az énekes tegnap hajnalban lett lencsevégre kapva, ahogy megérkezik a nagyvárosba, majd délután már Zeddel látták Őt, ahogy közös klipjüket forgatják a szabadban. Emellett az is bejelentésre került, hogy Június 21-én szerepelni fog a Today Showban, így garantáltan nem lesz hiány Liamből.

A képeket megnézhetitek a galériában!

    

 

Galéria linkek

JÚNIUS 14 – LIAM AZ LAX REPTERÉN, LA

Niall és Liam a Summertime Ball rendezvényen
11.
június

A két énekes tegnap a minden évben megrendezett Summertime Ball rendezvényen vett részt, míg Liam jelenlegi egyetlen slágerét, a Strip That Down-t adta elő, addig Niall a This Town és a Slow Hands slágereivel örvendeztette meg a rajongókat. A fellépésen kívül a vörös szőnyegen is végigvonultak, illetve interjúkat is adtak, azonban közös fotó nem került elő róluk.

Alig várom a Dunkirk című filmet, már az előzetese is őrület! – mondta Niall a felhozott témára, – Alapjáraton szeretem a régi háborús filmeket! –  és mit gondoltok, Niall is bepróbálkozna a filmipart illetően? – Oh, jól megvagyok így, köszönöm! Nem érzem, hogy lenne türelmem színészkedni. Hangom az van, de azzal nem lehet Oscart nyerni!

Az is kiderült, hogy Niallnek a golfozás az, ami mellett el tud gondolkodni dolgokon, ennek pedig az az oka, hogy soha senki nem akar vele golfozni menni, ezért mindig egyedül van a gondolataival. Hozzátette, számára jó így, illetve tegnapelőtt is elment kicsit kikapcsolódni, akkor viszont Mark is vele tartott.

A beszélgetés során rátértek a jelenlegi helyzetre, illetve a jövőre is, azonban miután Harry bejelentette 2018-as turnéját nem is hozták szóba az esetleges visszatérést, sokkal inkább a szóló karrierre kérdeztek rá Horannél.

Jelenleg promotálom magam a világ minden táján, október-november környékén szeretném kiadatni az albumot, aztán remélhetőleg jövőre egy turnéra is elmehetek majd. – az viszont meglepő vallomás volt Nialltől, hogy a még meg sem jelent Slow Hands klipjéért nincs nagyon oda, így annak megjelenésére még várni kell – Leforgattunk egy klipet a dalhoz, de nem olyan lett, amilyet akartam, szóval még dolgozom rajta.

Nem csak Niall utálja a forgatások végeredményét, Liam is hasonlóan nyilatkozott, amikor is elárulta, nem képes megnézni saját klipjét, a Strip That Down-t.

Nem szeretem visszanézni a dolgaimat, eléggé kritikus vagyok olyankor. – mondta el röviden, azonban azt is elmondta, mennyire hálás rajongóinak, amiért ennyire kiállnak mellette. Rákérdeztek arra is, találkozott-e bandatársával, Ő pedig a kérdésre válaszolva kifejezte büszkeségét Niall felé – Jó látni őt! Annyira más az új hajával! Egy ideje nem láttam Őt, de végig figyeltem a munkásságát és azt, miket csinál. Az Ariana koncert fellépését is megnéztem és szerintem bámulatos, amit mindenki tett. Emelem kalapom Niall előtt, ez egy fontos érdek volt és remekelt.

Sőt, az újsonsült apuka nem titkolta el azt sem, hogy míg Harry egy csokor virágot, addig Niall cipőket küldött Bearnek a születése után.

 

A videókat a teljes bejegyzésben eléritek, a képeket a galériában találjátok!

DB-4benW0AAeQdS.jpg DB-rzNQUQAAdRit.jpg DB_KYJcXsAEv3ho.jpg DB_Ae8sXUAAnMPC.jpg DB-4r-cXoAElah8.jpg
 

Galéria linkek
JÚNIUS 10 – NIALL ÉS LIAM A SUMMERTIME BALL RENDEZVÉNYEN, LONDON
JÚNIUS 10 – NIALL ÉS LIAM A SUMMERTIME BALL SZÍNPADÁN, LONDON
JÚNIUS 10 – NIALL RAJONGÓKKAL A SUMMERTIME BALL RENDEZVÉNYEN, LONDON

tovább >>

Liam titkos koncertet ad
10.
június

És kivételesen mi, magyarok is pályázhatunk két jegyre, Csak Amerika területén lehet jelentkezni, mindössze ki kell tölteni [ezt a regisztrációs lapot]! A verseny Június 13-ig tart, 14-én hirdetik ki a nyerteseket és a szerencsés egy kísérővel Philadelphiába utazhat, ahol a szállást és az ételt is állják majd, emellett találkozhatnak Liammel a színfalak mögött. A koncert Június 20-án kerül megrendezésre.

 

Aki nem tudna angolul, ezeket kéri a kitöltő lap:

  • E-mail cím
  • Keresztnév
  • Vezetéknév
  • Postacím
  • Telefonszám
  • Születési dátum

Fontos, hogy 13 éven aluliak nem jelentkezhetnek a versenyre! Sok sikert mindenkinek!

Megjelent Liam klipje
03.
június

Tegnap este hatkor kellett volna megjelennie a Strip that Downnak, helyette reggel hatkor tették fel a kisfilmet, melyben láthatjuk Liamet táncolni és mosolyogni is.

Ahogy az előzetesben láthattuk, Liam Harryvel ellentétben nem szabadtéren forgatott, hanem stúdióban, ennek ellenére is szép lett a végeredmény – legalább is sokan így gondolják. A klip megjelenése után egy Kérdezz-Felelek is készült az énekessel Londonban, amit New Yorkban is közvetítettek a nyerteseknek (korábban említettem már a nyereményjátékot). Az élő beszélgetés során elmondta Liam, hogy nagyon más egyedül lenni a színpadon, de most már idejének látta a saját anyagát kiadatni, csak úgy, mint a többiek. Hozzátette, lustának érzi magát azért, hogy Ő lett az utolsó és egy gyönyörű módon próbálják ki önmagukat a srácok, hiszen jó nézni azt, amit csinálnak – élve Liam szavaival.

 

Ami még kiderült:

  • Liam próbált játékos lenni a Strip that Down dalával, nincs mély jelentése, valamint a táncolást is erre alapozta, hogy “jó móka”.
  • A “used to be in 1D – now I’m free” sorait úgy értette az énekes, hogy eddig egy adott stílusban maradt zene terén, amit élvezett és szereti is, a bandából sem lépett ki, ugyanakkor most képes más zenei rétegeket is felfedezni, ami szabadság érzettel tölti őt el. Hozzátette, a többi tag is ezt csinálja és nagyon örül nekik, valamint úgy gondolja, a szünet pont ezért szórakoztató.
  • Az első élő fellépésekor nagyon félt és hirtelen bonyolultabb lett számára a dal eléneklése is, a fellépés után pedig nem tudta, hogy jól csinálta-e azt, amit.
  • A banda korában is sok szóló jelenet volt a videoklipekben, így nem érezte magányosnak magát a forgatáskor, nagyon jól szórakozott.
  • Tervezi, hogy élőben is fellép Quavoval, aki közreműködött a dalban, illetve a forgatáskor Ő is sokszor poénkodott, a klipben lehet hallani a “nyögéseit”.
  • Liam sokkal magabiztosabbnak érzi magát, ha egyedül jelentet meg dalt, emellett nincs rajta akkora nyomás és mivel a “nulláról indul”, így képes volt a zeneszerzést úgy élvezni, mint régen, ugyanis a bandában egy idő után már nem volt képes annyira elengedni magát.
  • Ha visszamehetne a múltva visszafordítani valamit, akkor a frizuáival kezdené.
  • Szerinte a tökéletes album akkor készül el, ha belegondolsz, mit gondolsz magaddal kapcsolatban, mit gondolnak az emberek rólad és mi a középút. Ha megtalálod az útat, garantált sikered lesz.
  • Az előbb említett elmélet alapján Liam kijelentette, hogy az albumon lévő dalok stílusa váltakozó és a legtöbb dalt az évek során írta szabad perceiben, amiket soha nem adott ki a kezéből.
  • Lesz egy Zedd dal is.
  • Eddig mindig csak ugrándozott és szabadon táncolt koncerteken, így amikor elkezdték neki mutatni a koreográfiát, azt se tudta, merre nézzen, de jól érezte magát a tánc tanulása közben is.
  • Nem mondaná, hogy könnyű volt dalokat írni az albumra, de határozottan szórakoztató volt. A legnehezebb része az volt, hogy kiválassza a végső darabokat a korongra (hozzátette, a bandában is ez volt a legnehezebb döntés).
  • Gondolkodott már a színészkedésen, szerinte élvezetes lehet.
  • Az apaságban eddig a lefekvési időt szereti a legjobban, illetve imádja a fia mosolyát, állítása szerint olyan, mint az anyjáé. Elmondta továbbá, hogy barna a csöppség szeme (mondjuk ez nem volt meglepő).
  • A kedvenc táblája koncertől egy női alak, aminek Liam arca van, mert ez megmutatta neki, hogy nézne ki lányként és bebiztosította arról, hogy sose növessze meg a haját.

 

A videót megnézhetitek a lenti videóban, a végén a klip is be van vágva. Nektek bejön?

 

Pénteken érkezik Liam klipje
31.
május

Az énekes pénteken fogja megjelentetni a klipjét YouTube-n, előtte viszpnt egy zártkörű, exkluzív parti keretében hamarabb is láthatja az a pár szerencsés rajongó, akiknek sikerült jegyet szereznie a napokban játékok során. Sajnos ez nálunk nem volt érvényben, de gratulálunk a nyerteseknek!

A Strip that Down klipje hasonló színvilággal rendelkezik, mint a boritó, Liam pedig inkább maradt a zöld hátteres megoldásnál, legalább is az előzetesben ez érezhető. Várjátok már?