Louis és Freddie lesifotók
10.
június

Louis a hónapokban igyekezett a családjára szentelni minden idejét és mellette csendben készíteni új korongját, így nem lepődünk meg azon, hogy tegnap a fiával a kezében kapták lencsevégre a ház előtt. Egyenlőre csak három kép került elő, ezeket viszont megnézhetitek a galériában!

    

 

Galéria linkek

JÚNIUS 9 – LOUIS ÉS FREDDIE A HÁZ ELŐTT, LA

Harry a Late Late Showban, megint
09.
június

Úgy tűnik Styles örök vendég lesz James Corden műsorában, hiszen ismét visszatért tegnap a stúdióba, hogy részt vehessen benne. A szomorú hír az, hogy Harry még reggel forgatta le a jeleneteit, tehát az esti adásnál nem volt ott, azonban a forgatásokrók kaptunk pár lesifotót, illetve a műsor hivatalos képeit is megtekinthetitek a galériában. Harry a Two Ghost c. slágerét adta elő, valamint egy apró jelenetet is lejátszott Jamesszel, amiben fogad egy telefonhívást.

DB2ADAVXUAEakRL.jpg DB2ADAXXUAAFi67.jpg DB17EcGUMAE9lZD.jpg DB1ZHqyXkAAneAR.jpg DB1Zb6AXcAAZqOV.jpg

 

Galéria linkek

JÚNIUS 8 – HARRY A LATE LATE SHOWBAN, LONDON
JÚNIUS 8 – HARRY A LATE LATE MŰSORHOZ FORGAT, LONDON

Harry 2018-ban folytatja turnéját
09.
június

Sok minden történt Harryvel tegnap, ugyanis miután visszautazott Londonba, nem fecsérelte az idejét pihenéssel. Turné időpontjait bővítette, emellett bejelentette előzenekarait is. Ami biztos, a koncertsorozat December 8-a utál szünetre vonul, de Márciusban folytatódik majd, néhány állomást ismételve, így azok is láthatják az énekest élőben, akiknek nem sikerült most jegyet szerezniük.

 

Az új állomások a következők:

Március 11.  Basel, Svájc – St Jakobshalle
Március 13.  Párizs, Franciaország – AccorHotels Aréna
Március 14.  Amsterdam, Hollandia – Ziggo Dome
Március 16.  Antwerp, Belgium – Sportpaleis
Március 18.  Stockholm, Svédország – Ericsson Glove
Március 19.  Koppenhága, Dánia – Royal Aréna
Március 21.  Oslo, Norvégia – Spektrum
Március 24.  Oberhausen, Németország – König-Pilsener-Aréna
Március 25.  Hamburg, Németország – Barclaycard Aréna
Március 27.  Munich, Németország – Olympiahalle
Március 30.  Barcelona, Spanyolország – Palau Sant Jordi
Március 31.  Madrid, Spanyolország – WiZink Center
Április 02.  Milánó, Olaszország – Mediolanum Forum
Április 04.  Bologna, Olaszország – Unipol Aréna
Április 05.  Mannheim, Németország – SAP Aréna
Április 07.  Birmingham, Egyesült Királyság – Genting Aréna
Április 09.  Manchester, Egyesült Királyság – Manchester Aréna
Április 11.  London, Egyesült Királyság – The O2
Április 12. London, Egyesült Királyság – The O2
Április 14.  Glasgow, Egyesült Királyság – The SSE Hydro
Április 16.  Dublin, Írország – 3Arena
Április 21.  Perth, Ausztrália – Perth Aréna
Április 24.  Melbourne, Ausztrália – Hisense Aréna
Április 27.  Sydney, Ausztrália – Qudos Bank Aréna
Április 28.  Brisbane, Ausztrália – Entertainment Centre
Május 01.  Manila, Fülöp-szigetek – Mall of Asia Aréna (w/ Warpaint)
Május 03.  Szingapúr, Szingapúr – Indoor Stadion (w/ Warpaint)
Május 05.  Hong Kong, Hong Kong – Hong Kong Convention and Exhibition Centre (w/ Warpaint)
Május 07.  Bangkok, Thaiföld – Impact Aréna (w/ Warpaint)
Május 10.  Osaka, Japán – Kobe World (w/ Warpaint)
Május 12.  Tokió, Japán – Makuhari Messe (w/ Warpaint)
Május 23.  Buenos Aires, Argentína – DirectTV Aréna (w/ Leon Bridges)
Május 25.  Santiago, Chile – Movistar Aréna (w/ Leon Bridges)
Május 27.  Rio De Janeiro, Brazília – Jeunnesse Aréna (w/ Leon Bridges)
Május 29.  Sao Paulo, Brazília – Escapo das Américas (w/ Leon Bridges)
Június 01.  Mexikó, Mexikó – Palacio de los Deportes (w/ Leon Bridges)
Június 05.  Dallas, TX – American Airlines Center (w/ Kacey Musgraves)
Június 07.  Houston, TX – Toyota Center (w/ Kacey Musgraves)
Június 09.  Fort Lauderdale, FL – BB&T Center (w/ Kacey Musgraves)
Június 11.  Atlanta, GA – Infinite Energy Center (w/ Kacey Musgraves)
Június 12.  Nashville, TN – Bridgestone Aréna (w/ Kacey Musgraves)
Június 15.  Philadelphia, PA – Wells Fargo Center (w/ Kacey Musgraves)
Június 16.  Toronto, Kanada – Air Canada Centre (w/ Kacey Musgraves)
Június 18.  Boston, MA – TD Garden (w/ Kacey Musgraves)
Június 21.  New York, NY – Madison Square Garden (w/ Kacey Musgraves)
Június 24.  Washington, DC – Verizon Center (w/ Kacey Musgraves)
Június 26.  Detroit, MI – Little Caesars Aréna (w/ Kacey Musgraves)
Június 27.  Indianapolis, IN – Bankers Life Fieldhouse Aréna (w/ Kacey Musgraves)
Június 30.  Chicago, IL – United Center (w/ Kacey Musgraves)
Július 01.  St Paul, MN – XCEL Energy Center (w/ Kacey Musgraves)
Július 03.  Denver, CO – Pepsi Center (w/ Kacey Musgraves)
Július 06.  Vancouver, Kanada – Rogers Aréna (w/ Kacey Musgraves)
Július 07.  Seattle, WA – Key Aréna (w/ Kacey Musgraves)
Július 09.  Sacramento, CA – Golden1Center (w/ Kacey Musgraves)
Július 11.  San Jose, CA – SAP Center (w/ Kacey Musgraves)
Július 13.  Los Angeles, CA – The Forum (w/ Kacey Musgraves)

 

Jegyeket a Ticketmaster vagy Harry hivatalos oldalán tudtok foglalni! Sok sikert!

 

Niall Live Lounge
09.
június

Az énekes tegnap volt a BBC Radio 1 Live Lounge fellépője, eddig két videó került elő erről. Az énekes emellett Katy Perrynek is üzent egy műsoron keresztül, ami után Katy elmondta, Niall egy nagyon rendes srác és imádja, de nincs meg a telefonszáma, szóval Horan írhatna neki.

Miután Niall elhagyta a stúdiót és a lesifotósok készítettek róla pár képet, később a rajongók is megtalálták akikkel szívesen készített fotókat, ezeket megnézhetitek a galériában.

Sajnos a napokban kicsit megcsúsztam és csak kétnaponta tudtam jönni, ennek az oka a vizsgáim voltak, de szerencsére tegnap sikeresen lezártam az összeset, így remélhetőleg vissza tudok térni a napi rendszeres frissítésekhez. Ha mégsem, előre bocsi.


DB0idZ1UwAAnVFI.jpg u~15.jpg DBzOCv2VYAECYp4.jpg DBzOBxLVYAAZUug.jpg DBzUfo6WsAIuaAg.jpg

 

Galéria linkek

JÚNIUS 8 – NIALL ELHAGYJA A BBC RADIO 1 STÚDIÓJÁT, LONDON

JÚNIUS 8 – NIALL RAJONGÓKKAL, LONDON

Hírpótló egyveleg
07.
június

Sziasztok, az elmúlt két napban ismét sok minden történt, ezért egy bejegyzésben fogom ezeket összegezni.

Mint korábban említettem, Harry Jon Geller eskövőjére volt hivatalos, amit Hawaii-n rendeztek meg a hétvégén. Az énekes tegnap utazott vissza Londonba, a reptérre pedig szemüvegben és egy ‘Women are smarter’ feliratú pólóban jelent meg, az ikonikus mondat pedig azóta világtrenddé nőtte ki magát. Sajnos még nem kaptunk képeket, csupán egy [homályos rajongói fotó] került elő.

Zayn Június 4-én került lencsevégre, ahogy elhagyja Gigi apartmanját New Yorkban, emellett bejelentette, a tavaly kitűzött Japánban tartandó nyári koncertjeit lemondja, hogy az albumára koncentrálhasson. Sőt, a ZaynxVersus kollekció megjelenési dátuma is kiderült, Június 19-ére várhatják a rajongók, az előzetes videót [megleshetitek itt].

Niall a BBC One Show vendége volt, ahol szóba került a One Love Manchester fellépése, a zenei stílusa, az albuma és a banda is, ám nem sok új információt tudtunk meg. Aminek örülhetünk, Niall Október-November környékén szeretné megjelentetni a lemezét. A teljes adást [ezen a linken] megnézhetitek!

Liam a Glamour díjátadó vörösszőnyegén vonult végig tegnap este, a képek felkerültek a galériába.

Ami Louist illeti, Ő Los Angelesben zenét szerez és az albumán dolgozik.

DBrZWPIU0AAbYcd.jpg DBq9yYZXcAI-RXF.jpg DBmLAokU0AA_h6u.jpg DBnBnvfUAAAYpIY.jpg DBkQE-eV0AAkKas.jpg

 

Galéria linkek
JÚNIUS 4 – ZAYN ELHAGYJA GIGI APARTMANJÁT, NEW YORK
FOTÓSOROZATOK > 2017 > LIAM, BEATS1
JÚNIUS 6 – LIAM A GLAMOUR DÍJÁTADÓN, LA
JÚNIUS 6 – NIALL RAJONGÓKKAL AZ UTCÁN, LONDON

One Love Manchester Show
05.
június

Több híresség is részt vett tegnap a One Love Manchester koncerten, ahol pénzt gyűjtöttek a tragédia áldozatainak és családtagjaiknak. A hirdetett sztárok mellett fellépett a koncerten még a Little Mix, Katy Perry, Pharrel Williams, Victoria Monet, Black Eyed Peas, Imogen Heap, Tony Walsh, Justin Bieber és Mac Miller. Pletykák szerint Harryt is felkérte Ariana Grande a műsor részvételére, azonban az énekes nem ért rá, elígérkezett Jon Geller esküvőjére, amiről egy videó került elő, [itt megnézhetitek].

Visszatérve a koncertre, szerencsére minden a tervek szerint alakult, a kórházból kiengedett áldozatok ingyen vehettek részt a koncerten, míg a többiek a jegyek kifizetésével segítették őket. Niall a Slow Hands dalát adta elő, utána pedig nem csak élőben, de Twitteren is megköszönte Manchesternek a részvételt.

Először is, köszönöm Manchester. Micsoda hihetetlen város, ahogy együtt összefogtunk, félelmet nem mutatva egy jó estét töltöttünk el. A légkör a stadionban egész este bámulatos volt, az elejétől a végéig.
Másodszor, köszönöm Ariana, hogy mindössze pár nap alatt megszervezted ezt a műsort. Egész héten elképesztő voltál és mint barátod, nagyon büszke vagyok rád, szerelmem! Csodálatos vagy! 
Sosem fogom elfelejteni ezt az estét! Nagyon boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam eme bámulatos estének a részvételére! 
Nem rég értem vissza Londonba. Köszönöm még egyszer Ari! Jó éjt Világ!