Mi történt a héten – összefoglaló
24.
június

Sajnos az internetem még mindig nem elérhető, de egy ismerősömnek hála sikerült a mai nap hozzájutnom, hiszen ez egy különleges nap – ma két éves a One Direction Web. A kevés idő és sok hír miatt azonban a megszokott adatok helyett a pótlásokat szeretném kiírni, amiket Emma facebookon már megosztott veletek. Lássuk mi történt ezen a héten és mik kerültek pótlásra az oldalon:

 

  • Louis Május 20-án videoklipet forgatott Doncasterben, most erről került fel a galériába pár jó minőségű fotó. Emellett Június 19-én is lencsevégre kapták őt, többek között a SARM stúdió előtt Londonban, ahol felénekelte részét a Grenfell Tower áldozatainak a tiszteletére írt jótékonysági dalban. A dalt [ezen a linken] meghallgathatjátok.
  • Liam a napokban nagyon aktív volt, Június 18-án a Kiss the Summer Hello koncertjén lépett fel, majd Milánóban többször lencsevégre kapták. New Yorkban 21-én és 22-én került kamerák elé, tegnap pedig Niallel együtt a WZPL szülinapi bulijának vendégei voltak, ahol fel is léptek, igaz, külön-külön. Ezekről is mind felkerültek a lesifotók.
  • Megjelent a Liam – Strip that Down színfalak mögötti videója, amiben megnézhetjük, hogyan készült a videoklip. A videót [ezen a linken] éritek el.
  • Ismét Louis hír, az énekes bejelentette, hogy megjelenteti következő kislemezét, a Back to You-t, illetve a The Observer magazin következő számának címlapján is Ő fog szerepelni, a boritót már megnézhetitek a galériában!
  • Szomorú hír is érkezett a napokban, Harry nevelőapja, Robin meghalt rákban.
  • Ami a megjelenéseket illeti, Június 18-án Niall jelent meg az iHeartRadio Music Awards eseményen, ahol megnyerte a rajongók kedvence díjat, 19-én Liam a milánói Men’s Fashion Week egyik estéjén, Payne pedig emellett 21-én a Jimmy Fallon Show vendége is volt (videók itt és itt, magyar felirat nem tudom mikorra várható)
  • Új fotósorozatok is megjelentek, Niallről és Louisról egyaránt.

 

Úgy néz ki, hogy nagyjából még két hétig nem leszek elérhető, de ahogy tudok, jövök, akár így, véletlenszerűen is. Emma Facebookon továbbra is hozza a frisseket, emellett a Harry filmet és a Carpoolt is fogja hozni, amíg nem vagyok. Még egyszer Boldog Szülinapot a lapnak, remélem kitartotok ebben a nehéz időszakban és maradtok, mert én garantáltan szeretnék még sok-sok évet eltölteni itt veletek! :) További kellemes hétvégét!

 

MINDEN KÉP ELÉRHETŐ A GALÉRIÁBAN, AMIT ELÉRTEK EZEN A LINKEN!

Váratlan szünet
18.
június

Sziasztok!

A szokásos bejegyzésektől eltérően most nem a srácokkal kapcsolatos híreket fogok veletek megosztani, ugyanis a mai naptól fogva internet hiányában 1-2 hétig nem nagyon lesz az oldalon frissítés magánügyi gondok miatt. Sok mindent terveztem az oldal 2. születésnapjára, mint például a Carpool-t és a filmet Harry-től, amik ezáltal késni fognak, de amint megoldódik a probléma, mindenképpen pótlok mindent.

Köszönöm szépen a megértést, és ne aggódjatok, ez nem zárás, hanem kényszerszünet!

Addig is minden jót kívánok Nektek, sziasztok!

 

Niall, Zayn és Liam (lesi)fotók
17.
június

A tegnapi nap folyamán ismét képeket kaptunk, érdekességként pedig egy fotósorozatot is, amin kivételesen Niall és Liam is részt vettek. Közös kép nincs róluk, azonban mindketten az Aftonbladetnek pózoltak, és mivel egyszerre jelentek meg a képek, merem egy kalap alá venni őket. Emellett Niallt kapták lencsevégre, ahogy tegnap búszúzik egy barátjától, majd elindul a kocsija felé, illetve Zaynt, ahogy megérkezik Gigi apartmanjára New Yorkban, ezeket is megnézhetitek a galériában.

Szemtanúk szerint Niall, Louis és Harry is Londonban tartózkodnak, míg Liam nemrég utazott vissza Los Angelesbe.

DCaUyf8UMAABZj1.jpg DCdmX8HWsAAvZVM.jpg DCdmzVgWAAESvt9.jpg DCb9J_PVoAE90Ni.jpg DCdy9JIXYAIvkl_.jpg
 

Galéria linkek

JÚNIUS 16 – ZAYN MEGÉRKEZIK GIGI APARTMANJÁHOZ, NEW YORK

JÚNIUS 16 – NIALL A VÁROSBAN, LONDON

NIALL, LIAM – AFTONBLADET FOTÓSOROZAT

Liam visszatért Los Angelesbe
15.
június

Az énekes tegnap hajnalban lett lencsevégre kapva, ahogy megérkezik a nagyvárosba, majd délután már Zeddel látták Őt, ahogy közös klipjüket forgatják a szabadban. Emellett az is bejelentésre került, hogy Június 21-én szerepelni fog a Today Showban, így garantáltan nem lesz hiány Liamből.

A képeket megnézhetitek a galériában!

    

 

Galéria linkek

JÚNIUS 14 – LIAM AZ LAX REPTERÉN, LA

Niall 60 másodpercben
15.
június

Mint Facebookon már említettem, az énekes Svédországba ment továbbra is albumának promotálása végett, ahol sok rajongóval találkozott tegnap, ezekről kerültek elő képek. Emellett sok-sok rádiós műsorban és egyéb helyeken vett részt, az ismétlődő kérdések mellett pedig egy üdülés volt megnézni a 60 másodperc Niallel Vevo videót, amiben egy perc alatt kell válaszolnia minél több kérdésre. A válaszok a következők voltak:

 

Kedvenc Eagles dal?
Desperado.

 

Mit csinálnál inkább: Elhibázni egy lövést a Masters döntőjében (golf), vagy elvéteni a dalszöveged egy fontos eseményen?

Elvéteni a dalszövegem.

 

Kedvenc hely dalszerzéshez?

Otthon.

 

Hányszor mosol?

Kétszer egy héten.

 

Legjobb élet, vagy víz?

Legjobb élet.

 

Legjobb híresség imitálásod?

Helló, Peter Dickson vagyok!

 

Grammy, vagy Master trófea?

Grammy.

 

Rappeld el a kedvenc Stormzy Bars sorait!

*rappel*

 

Liam, vagy Noel Gallagher?

Liam.

 

Voltál valaha késében egy koncertről egy halom galamb miatt?

Nem!

 

Legjobb One Direction album?

Made in the A.M.

 

Hova megyünk ma, Mark?

London.

 

Mint a kérdésekből is kiderült, az énekes tegnap visszautazott Londonba, a rajongói képeket és a videót megtekinthetitek lentebb.

 


    
 

Galéria linkek

JÚNIUS 14 – NIALL RAJONGÓKKAL AZ UTCÁN, SVÉDORSZÁG

Niall a Notion magazin címlapján
13.
június

Az énekes a Notion magazin címlapját, egy fotósorozatot és egy interjút nyert magának a napokban. Sajnos a teljes interjút csak a magazin megvásárlásával kapod meg, de a kiszivárgott részleteket így is elhoztam nektek.

 

Az énekes a tagokkal való kapcsolatáról, szóló karrierjéről és a szerelmi életéről is beszélt.

Nagyon támogatóak vagyunk egymással szemben, mindig üzenünk egymásnak. – kezdte, – Amikor Harry az SNL-ben volt, előtte való este beszélgettünk, nagyon könnyű így kijönni egymással – nem érzünk nyomást… Az emberek azt hiszik hogy nem kedveljük egymást, pedig határozottan igen.

Niall elárulta, sosem volt tervben a szólózás.

Sosem volt olyan gondolatom, hogy szólózni akarok. Még csak meg sem terveztem előző évben, hogy elkezdem, de aztán mégis dalt szereztem, mert azt tudtam, hogyan kell, és úgy voltam vele, „Tudod mit? Tetszenek ezek a dalok; annyira én vagyok!” Szóval megmutattam a menedzsmentemnek, és most itt vagyunk.

Nincs ideje párt keresni magának.

Igazából agyaltam ma ezen a témán.  Annyira elfoglalt vagyok a stúdiózással. Leszálltunk a géppel előző nap, mikor egy hét vakáción voltam, leszálltunk este és egyenesen a próbaterembe mentünk az új zenekarommal 6-7 órára. Az album hosszú napok alatt készült el, hiszen mindent élő zenekarral vettünk fel. 11-12 órákról beszélünk most, minden nap olyan, hogy munka, stúdió, haza, alvás, evés, tudod… Nincs időm Tinderezni.

A fotósorozatból is kevés kép került elő, de azokat megnézhetitek a galériában. És mivel az énekes jelenleg Németországban van, sok rajongói képpel is gazdagodott a kínálatunk.

DCIDw3KXoAAzp7k.jpg DCIDxZxXsAA7NqY.jpg DCEbGRQXsAANwDS.jpg DCEbJgoXcAEFygJ.jpg DB5P2XvUQAQi11G.jpg

 

Galéria linkek

JÚNIUS 12 – NIALL RAJONGÓKKAL, NÉMETORSZÁG

MAGAZINOK > 2017 > NOTION MAGAZIN (NIALL)

FOTÓSOROZATOK > 2017 > NIALL – NOTION MAGAZIN